A Gépészmérnöki Kar Hallgatói Önkormányzatának (GPK HÖK) jelenleg érvényes Szervezeti és Működési Szabályzata (SZMSZ) 2017-ben lépett hatályba. Az azóta eltelt évek alatt egyrészt alakult a Gépészkari Hallgatói Képviselet tevékenysége, másrészt többször megváltozott a jogszabályi környezet, amelyet az egyetemi szabályzatok is lekövettek, így különösen a Műegyetem Szervezeti és Működési Rendje, valamint a BME Hallgatói Önkormányzat Alapszabálya.

A GHK elkezdte 2022 augusztusában a GPK HÖK SZMSZ átfogó felülvizsgálatát annak aktualizálása, valamint a szabályzati környezet változásának lekövetése érdekében. A módosítási javaslat ennek megfelelően:

  1. A GHK működésének leírását és annak fejlesztését segíti elő;
  2. A hatályban lévő BME Hallgatói Önkormányzat Alapszabályának előírásait követi le;
  3. Az SZMSZ értelmezhetőségét javítja nyelvtani, nyelvhelyességi és fogalmi hibák korrektúrázásával.

A GPK HÖK SZMSZ módosítási javaslatának főbb pontjait az alábbi dokumentumban foglaltuk össze számotokra. A dokumentum nem tartalmazza a nyelvtani, nyelvhelyességi és fogalmi hibák javítására vonatkozó módosítási javaslatokat, mivel ezek tartalmi változással nem járnak.

GPK HÖK SZMSZ változások

A Gépészkari Hallgatói Képviselet a GPK HÖK SZMSZ módosítására tett javaslatot 2023. szeptember 19-én egyhangúlag elfogadta. A döntést megelőzően a módosítási javaslatot

  • a Jogi Igazgatóság jogi szempontból véleményezte és támogatta,
  • a Dékáni Tanács egyhangúlag támogatta,
  • az Egyetemi Hallgatói Képviselet egyhangúlag jóváhagyta.

A Kari Tanács 2023. október 12-én dönt a GPK HÖK SZMSZ módosító javaslatának jóváhagyásáról. A GPK HÖK SZMSZ módosításáról a Kari Hallgatói Szavazásnak kell döntést hoznia a Hallgatói Önkormányzat Alapszabálya szerint, így a javaslatot szeretnénk elétek terjeszteni.

A GPK HÖK SZMSZ módosított törzsszövege és mellékletei:

A módosítási javaslat a 2023. szeptember 25. (hétfő) 18:00-tól tartandó Tisztújító Fórum keretein belül bemutatásra kerül. Amennyiben kérdésetek volna a GPK HÖK SZMSZ módosítási javaslatával kapcsolatban, úgy keressetek minket bátran az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen keresztül vagy gyertek el a Tisztújító Fórumra és tegyétek fel személyesen!

Kérjük a tisztelt Gépészmérnöki Kar Hallgatói Önkormányzatát, hogy támogassa a GPK HÖK SZMSZ módosítási javaslatát!

A Tisztújító Szavazásra 22 érvényes pályázat érkezett be. A jelöltek betűrendben a következők:

  1. Agócs Norbert
  2. Allacher Anna
  3. Babai András
  4. Beyer-Dóczy András
  5. Facskó Vince
  6. Fülöp Gergely János
  7. Horváth Mátyás
  8. Kelle Gergő
  9. Keresztes Kornél Gábor
  10. Kesjár Andor
  11. Láng Dorottya
  12. Lévai Imre
  13. Nemoda Milán Tamás
  14. Nyilas Zoltán
  15. Odus Máté
  16. Papp Bercel Tas
  17. Peti Viola
  18. Sándor Alexandra
  19. Szász Zsolt
  20. Szrogh Nóra
  21. Tóth Dániel
  22. Tóth Zoltán

A jelöltek pályázata, bemutatkozása az alábbi linken elérhető a KÁTÉ szavazási különszámban.
KÁTÉ szavazási különszám

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészkari Hallgatói Képviselet pályázatot hirdet a BME Hallgatói Önkormányzatának Alapszabálya alapján az elnöki tisztség betöltésére. A GHK elnök feladatai és kötelességei megtalálhatóak a HÖK ASZ 24. §-ban, illetve a GPK HÖK SZMSZ 12. §-ban.

Az elnök választás időpontja: 2023. október 4.
Az elnök választás helyszíne: KTK 919

Pályázati kiírás
Pályázati adatlap

A jelölés menete

Idén is elérkeztünk a Gépészmérnöki Kar Hallgatói Önkormányzat Tisztújításához. Az önkormányzatiságból következik, hogy minden, a Gépészmérnöki Karral jogviszonyban álló hallgató választó és választható. Fontos, hogy a megfelelő emberek képviseljék a Hallgatói Önkormányzatot a következő évben is, ezért fontold meg indulásod.

Online jelentkezési határidő: 2023. szeptember 13. (szerda) 23:59:59

Jelentkezési lap leadási határideje: 2023. szeptember 14. (csütörtök) 12:00

(A határidőn túl beérkező, vagy hiányos jelentkezés érvénytelen!)

 

Ízelítőül, hogy mivel foglalkozhatsz HK-sként

Kollégiumi ügyek intézése, legyen szó a felvételi eljárás lebonyolításáról, a fegyelmi eljárásokon való részvételtől, az Üzemeltetővel való kapcsolattartáson keresztül minden olyan ügyről, ami a kollégisták mindennapjait érintik.

A Szociális, illetve Ösztöndíj Bizottságaink foglalkoznak a hallgatói normatíva minél igazságosabb, motiválóbb elosztásával. Az Ösztöndíj Bizottság felel az összes teljesítményalapú ösztöndíjért, mint Tanulmányi, Kari BME, Sport, Közösségi, Közéleti ösztöndíj. Ha szeretnél részt venni a kiírások, pontrendszerek, elosztási elvek készítésében, akkor itt a helyed. A rendszeres szociális ösztöndíjakra félévente beérkező több mint 200 pályázat elbírálása a Szociális Bizottság feladata, ezen kívül részt veszünk a pontrendszer kialakításában, folyamatos fejlesztésében.

Tanulmányi és Oktatási Bizottságunk feladata kevésbé látványos, de annál inkább érezhető. A Bizottság segíti összeállítani a Kar ZH naptárát, vizsganaptárát. Akik ebben a bizottságban dolgoznak, azok folyamatos kapcsolatban állnak az oktatókkal, és arra törekednek, hogy minél egyenletesebben legyen a terhelés megoszlása a félév során. Ezen kívül a hallgatói kérelmek elbírálásában is részt vesznek, ebből kifolyólag tanácsot tudnak adni nektek ügyes-bajos problémáitokban. A bizottság részt vesz a különböző képzéseink felülvizsgálatában és a beérkező információk feldolgozásában, ezek alapján az új tantervek kidolgozásában is.

Ha valami pezsgőbb dologra vágysz, akkor megtalálhatod a helyed rendezvényesként, hiszen a Kar hagyományait őrző eseményeket is mi szervezzük. Ilyen a Kollégista avató, Gólyabál, Gyűrűavató, Harmadoló Est, vagy akár a Kulturális és Szakmai hét. Mindezen rendezvények és a hallgatói csoportok, valamint a Hallgatói Képviselet gazdasági felügyeletét a gazdaságisaink látják el.

Ha kedvet kaptál valamelyik területhez, akkor gyere, és jelentkezz HK-snak!

 

A jelentkezés/jelölés menete

A jelentkezés/jelölés két részből áll: elektronikus jelentkezés és személyes jelentkezés.
A jelölő lapot szükséges kitölteni és személyesen leadni az EHK irodában.

Jelölő lap

  • A leadás helyszíne: BME K. épület 1. emelet 61. EHK iroda
  • Leadás lehetséges időpontja: H-P 10-14 óra

A jelentkezést/jelölést szükséges elektronikusan is leadni!

Küldj e-mailt a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre a jelentkezési időszakban. A határidőn túl beérkező jelentkezés érvénytelen!

Az e-mail tárgya ez legyen: „HK jelentkezés 2023”.

Az e-mailnek a következőket kell tartalmaznia (a szöveges anyagokat .docx formátumban):

  • jelentkező neve
  • igazolványkép (álló, rövidebbik oldala min. 900 px, .jpg vagy .png, külön csatolva)
  • jelentkező telefonszáma
  • jelentkező e-mail címe
  • jelentkező szakja
  • jelentkező beiratkozásának éve
  • rövid (maximum 60 szó) bemutatkozás, arról, hogy mit kell tudni rólad
    (ez fog kikerülni a fórumon a PowerPoint prezentációba és ez kerül felolvasásra)
  • hosszabb (min. 2000, max. 2150 karakter szóközzel) bemutatkozás a jövőbeli HK-s terveidről, az eddigi munkásságodról (ez jelenik meg a választási különszámában)

               kontur logo

Támogatóink

 

 

image012

 

 

KB Logo left RGB 1056x150

 

Motherson Logo hori CMYK JPG

  

claas

 

KWB brossura logok 1

 

atlas copcologo

Partnereink


mugep logo uj

Kölcsönzés

sportszer

tarsas

sutes fozes

konyvtar

Elérhetőségeink

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
Gépészkari Hallgatói Képviselet

Cím:
1111 Budapest, Irinyi József utca 1-17.

Telefon (hétköznap 16:00 - 20:00):
Általános ügyek:
+36 30 / 759 4147

Szociális, kollégiumi ügyek:
+36 20 / 224 - 4139

Ügyelet

Vizsgaidőszakban

Kedd

17:00-18:00

Szerda

18:00-19:00

Szorgalmi őszakban

Hétfő

18:00-19:00

Kedd

19:00-20:00

Szerda

18:00-19:00

Csütörtök

16:00-17:00

Kapcsolat

Általános ügyek
info@ghk.bme.hu

Tanulmányi ügyek
tanulmanyi@ghk.bme.hu

Kollégiumi ügyek
kollegium@ghk.bme.hu

Szociális ügyek
szoc@ghk.bme.hu

Ösztöndíjakkal kapcsolatos ügyek
osztondij@ghk.bme.hu

Nemzetközi ügyek
international@ghk.bme.hu